akadalymentes változat

Köszöntöm a tisztelt látogatót!

1987-ben, a puhuló szocializmus idején - a 40 év alapítvány-létrehozási kényszerszünet után - Magyarországon a harmadikként hoztuk létre a Világ Világossága Gyermekszemészeti Alapítványt.

Célja a vak-, és gyengénlátó-, valamint egyéb szembetegséggel küszködő gyermekek és fiatalok speciális igényeinek megfelelő egészségügyi ellátás (szemészet, gyermekgyógyászat, neurológia, pszichiátria), valamint a sajátos igényű nevelés - oktatás biztosítása.

Kezdetben elsősorban a régió (Baranya-, Somogy-, Tolna megye) rászorulóinak kínáltunk új lehetőséget és emberi perspektívát, de kezdettől fogva országos hatókörrel dolgoztunk. Így volt/van Egerből, Budapestről, Debrecenből, Szegedről, Szombathelyről és sok-sok más településről ellátott betegünk, tanulónk.

Az évek előrehaladtával a profilunk - a valós igények kielégítésére - egyre változott, szélesedett. Először az egyéb sérüléssel (hallás-, mozgás-, értelmi sérültek) bíró tanulókat fogadtuk be, különösen a 9-10. osztályban és a középiskolában minket választókat. A speciális szakiskolák kis száma és az általunk kínált szakmák, a rendkívüli módon felszerelt műhelyek, melyekből számos országosan díjazott termék kerül ki évről-évre ezt érthetővé teszik.

Azonban ma már egy többfunkciós integrációs nevelési-oktatási központban tanulhatnak mindazon hátrányos helyzetű és/vagy magatartási-, vagy pszichés fejlődési zavarral küszködő diákok, akiket a többségi iskolarendszer kitaszít magából. Tehát annak ellenére, hogy szegregáció párti vagyok, a szükségletek kielégítése céljából retrográd integrációval létrehoztam a régió legösszetettebb többfunkciós integrációs oktatási intézményét a Bálicsi Integrációs Nevelési - Oktatási Központ Óvoda Általános Iskola Gimnázium Szakképző Iskola Kollégium és Alapfokú Művészetoktatási Intézményt. Ide jöhetnek mindazok is, akik sajátos megsegítést igényelnek, vagy csak jó technikai- és humán erőforrással bíró környezetben, egyéni odafigyelésre vágynak, és/vagy kiscsoportos oktatásban kívánnak tanulni humánus, keresztény szemlélettel.

Ahogy a rendszerünk kialakult és a jelenlegi felépítés:

  • 1987: Világ Világossága Alapítvány
  • 1990: Világ Világossága Alapítvány Szakrendelője
  • 1990: Látássérült Gyermekek Rehabilitációs és Oktatási Központja Óvoda, Általános Iskola és Kollégium
  • 1994: Látássérült Fiatalok Speciális Rehabilitációs Szakiskolája és Szakiskola
  • 1996: ViVa TerTia Kft.
  • 1998: Vakkert (illatkert)
  • 2000: VVA Kézműves Műhely kísérlet
  • 2001: Tanácsadó és segédeszköz bemutató szolgálat - SV-2001 Kft Budapest
  • 2007. szeptember 1. BÁLICSI INTEGRÁCIÓS NEVELÉSI - OKTATÁSI KÖZPONT Óvoda Általános Iskola Gimnázium Szakképző Iskola Speciális Szakiskola Kollégium Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
  • 2008. január 1. VVA Kézműves Műhelyház Pécsvárad

Mindezek segítségével ma már meg tudjuk valósítani a végcélt a KOMPLEX HABILITÁCIÓT, REHABILITÁCIÓT! Segíteni, menedzselni vagyunk képesek a rászorulókat BÖLCSŐTŐL A KOPORSÓIG.

Mi a komplex (re)habilitáció?

orvos - egészségügyi ellátás: készségek, képességek kialakítása
oktatás - nevelés: szociális kompetencia megteremtése
foglalkoztatás
Jöjjön, nézze meg itt, és nézze meg élőben mindezt, hogy higgye és tudja, hogy mindig mindenkinek van remény!

dr. Sebestyén Ibolya Világ Világossága Alapítvány Irányító testület elnöke alapító